Mire van szükség a programozó képzés sikeréhez?

programozó tanfolyamok

programozó tanfolyamok

Továbbra is nagy a kereslet a fejlesztők iránt Magyarországon. Jól fizető álláshoz juthat az, aki belevág a programozó képzés tanfolyamhoz, és megtanulja a programozást. A régi hatalmas számítógépeknek a mainál jóval alacsonyabb volt a memóriakapacitásuk, így a programtervezőknek nagyon precízen kellett megfogalmazniuk a számítási feladatokat. Ráadásul általában egyetemenként egy-egy ilyen gép állt rendelkezésre, ezért csak kevesek kiváltsága volt a kódolás. Ma gyakorlatilag bárkinek elérhető, hiszen elég hozzá egy laptop, illetve internetkapcsolat, és még matekzseninek sem kell lenni. A korábbi korlátok megszűnésével a hangsúlyok is változtak. Már nem feltétlenül a legoptimálisabb – mondjuk leggyorsabb – rendszer létrehozása az elsődleges cél: legalább olyan fontos, hogy más is olvasni tudja a kódot. Ennek az oka, hogy egy-egy szoftvert jellemzően közösen fejlesztenek. A címben feltett kérdésre a válasz, hogy lényegében semmilyen előképzettség nem szükséges, bárki, aki kedvet érez hozzá, belekezdhet a studicore.hu weboldalon!

Java programozás tanulás nőknek is!

programozó oktatás

programozó oktatás

Ahhoz, hogy egy programozó meg tudja oldani a megrendelői kérését, egyeztetnie kell velük, és olykor bizony ellent is mondani, hiszen programozási szempontból nem minden kérést lehet teljesíteni. Ne higgy a sztereotípiáknak, nőként is lehetsz programozó, hiszen bárkiből lehet programozó, ha a képességei – figyelem, fegyelem, türelem és absztrakciós készség, jó szövegértő képesség, pontos feladatmegoldás – megvannak hozzá. Sőt, a női programozóknak előnyük származhat abból, hogy sokkal empatikusabbak az ügyfelekkel, és ezáltal mélyebben megértik azok céljait. Programozóként arra kell törekedned, hogy ne csak megtanuld, hanem át is lásd, meg is értsd a programnyelveket, például a java programozás nyelvét, hiszen mindig jöhetnek majd újak, amiket majd szintén el kell majd sajátítanod. A programozáshoz, a jó program írásához nem kell különleges képesség, viszont rengeteget kell gyakorolni. Elsősorban matematikai tehetséget igényel, plusz kommunikálnod kell tudni a számítógéppel. A java programozás online megtanulható a studicore.hu weboldalon.

Programozó tanfolyam egyszerűen tanulható online

java képzés online

java képzés online

Testvéremmel  már régóta szerettünk volna beiratkozni egy java programozó képzésre, ugyanis a mai világban nagyon fontos, hogy jól értsünk a számítógéphez és programozáshoz hiszen mind a munkában mind a hétköznapokban is rendesen ki lehet használni ezeket a lehetőségeket, a java programozó tudást. Sajnos időhiány miatt mindenféleképpen olyan tanfolyamot kellett keresnünk amit a saját időbeosztásunkra tudunk igazítani és a saját tempónkban tudunk haladni. A studicore.hu weboldalt többen ajánlották nekünk és utána is olvastunk az interneten, ahol szintén sokat dicsérték őket.A Studicore java programozó tanfolyamát még a főnököm is ajánlotta. Nagyon örültünk neki hisz végig tudtuk csinálni a Studicore java programozó képzését, úgy hogy sem a munkát sem a családot nem hanyagoltuk el, ugyanis teljesen emberközpontú és családbarát képzési formát biztósítanak. Igen hasznos tudásra sikrült szert tennünk.