Takarítógép minden háztartásban kell

porszivoSzerintem egy takarítógépre mindenkinek szüksége van, csak még nem mindenki tud róla. Egyszer még gyerekkoromban az anyukámmal voltam egy előadáson, ahol porszívókat próbáltak ki, és megmutatták, hogy ugyan annak a matracnak két ugyanakkora részéből mennyivel több port és koszt kitudott szedni egy jelentősen nagyobb szívóerejű, jobban felépített porszívó. Na ez bennem annyira megmaradt gyerek fejjel, hogy nagyjából tudtam is, hogy egyszer nekem lesz egy olyan hiper-szuper porszívóm. Az érvelés pedig egyszerű: nem akarok olyan szőnyegen járni, olyan kanapéra ülni, vagy olyan ágyba hajtani a fejem esténként, amiben vállalhatatlan mennyiségű por és atka van. Most, hogy lehetőségem lett, egyből rendeltem is magamnak egy nagyon jó takarító-gépet, és azóta olyan örömmel porszívózok, hogy csak na. Anyukám meg büszke rám, hogy ilyen fontos nekem a rend és a tisztaság, meg persze néha kölcsön kéri, mert neki hagyományos otthoni porszívója van, kevésbé hatékony. Gondolom nemsoká ő is vesz majd egy jobbat a takarito-gep.hu

A bejegyzés kategóriája: ipari porszívó
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!