Rosszul lettem az utcán

aranyklinika

aranyklinika

Fogalmam sem volt, mi bajom lehet. Életemben nem éreztem még ilyet, gyakorlatilag halálfélelmem volt. Remegtem, izzadtam, fulladtam és szédültem. Rendkívül szorongató érzés volt, de valahogy mégis hazajutottam. Ez sajnos később többször is megtörtént, így a feleségem azt mondta, elvisz egy teljes körű kivizsgálásra. Nem szeretem a kórházakat, így ennek megfelelően nem is akartam elmenni. Végül azzal vett rá, hogy egy igazán bizalomgerjesztő helyszín honlapját küldte el nekem. A www.aranyklinika.hu volt az első olyan klinikai weblap, ami nem félelmet váltott ki belőlem, hanem inkább valamiféle nyugalmat. Végül együtt jelentkeztünk be, hiszen ő szeretett volna hasi és
Allergiavizsgálaton is voltunk a laboron kívül, és kiderült, hogy a rosszulléteket stressz okozta, amivel óvatosan kell bánnom, mert nagyobb bajom is lehet miatta. Mindenesetre mindketten jó híreket kaptunk, és bármikor szeretnénk kivizsgáltatni magunkat a jövőben, biztos, hogy a remek Aranyklinikát választjuk ismét.

A bejegyzés kategóriája: aranyklinika
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!