Autózárnyitás rongálás nélkül

Képernyőfotó 2015-02-12 - 20.46.18Álltál már az autód mellet az út szélén tehetetlenül? Zártad már ki saját magad a kocsidból? Velem éppen ez történt, csak álltam és merengtem a hóesésben, hogyan is oldjam meg a helyzetet. A találkozót lemondtam, a gyerekekért elküldtem a szomszédot, így minden sürgős feladatot elintéztem, csak éppen az autómba nem tudtam beszállni. Zártam már ki magam a lakásból és tudtam, hogy a zárnyitás ma már megoldható roncsolásmentesen is, ám azt nem tudtam, van-e olyan megoldás, amivel a gépkocsik ajtaja is sérülésmentesen nyitható. A parkoló mellett egy könyvesbolt volt, oda mentem hát melegedni és ötletelni. Jól döntöttem, hiszen az eladó készséges volt. Az interneten rákerestünk a roncsolásmentes autónyitásra és máris megismertem a lakásom ajtaját kinyitó szolgálat honlapját! Örültem nagyon, hiszen bennük már nem csalódtam. Most, hogy megtudtam, autónyitással is foglalkoznak fel sem merült bennem, hogy ne Őket hívjam. Gyors kiszállás és még sebesebb ajtónyitás után éppen olyan hálás voltam a segítségért, mit akkor, amikor a lakásomba engedtek vissza!

A bejegyzés kategóriája: autónyitás
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!