A belső ellenőrzés végrehajtása.

belső ellenőr

belső ellenőr

A belső ellenőr merjen rendszerellenőrzéseket végrehajtani és “bele kell nyúlni a méhkasba”, mert így lehet csak kézzel fogható eredményeket elérni. Ahol tudja a vezetés, hogy nincs gond, azt a területet lehetőség szerint nem kell ellenőrizni, hiszen a kockázatelemzés ezt nem is fogja indokolni.  A belső ellenőr által készített dokumentumoknak az NGM által kiadott formátumúaknak kell lennie. Sokszor nincs ez így, ezért nagyon eltérőek a szervezetek jelentései, tervei és beszámolói. Nem fogadható el más formátumban anyag, csak az egységes módon, ekkor lehet a beszámoló is homogén, melyet a Parmanetnek kell elfogadnia a folyamat legvégén. Ugyanakkor az Állami Számvevőszék által végzett vizsgálatok során is ebben a formában kérik a számvevők az anyagokat. Ne dolgozzunk kétszer! A belső kontroll rendszer kialakítása nem a belső ellenőr feladata, abban nem vehet részt, de aktív tanácsadás keretében segíthet a folyamatban, a jó rendszer kialakításában. Ezt a rendszer belső és külső szinten is igen komolyan vizsgálják, az ÁSZ tucatjával végez évente ilyen jellegű ellenőrzéseket. Ugyanakkor a belső kontroll rendszer működését a belső ellenőrzésnek célszerű évente felülvizsgálat alá vonnia. A szakembert keresse a belsokontrollrendszer.hu weboldalon!

A bejegyzés kategóriája: belső ellenőrzés
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!